Zalaszentmihályi-Öreg Tó

Idei első túránk a Zalaszentmihályi-Öreg tóra vitt minket. Egy igazán vadregényes tőzegbánya tóról beszélünk figyelemre méltó pontyállománnyal. Szerencsénkre egész kellemes időjárás fogadott minket és a helyünk  annak ellenére, hogy ismeretlen vízen voltunk sok jónak tűnő hellyel kecsegtetett. Mivel a sűrű tökös még csak a fenéken kezdett növögetni így tapógató rúddal kerestünk a csaliknak megfelelő helyet. Egy szerelékem egy közeli nádfalhoz került, kettő pedig a nyilt vízre. Etetésnek főtt magmixet használtam illetve egy édes és egy fűszeres bojlis etetést csináltam. Alig pár órát kellett várni az első jelentkezőre egy csodálatos nyurga képében. A küzdelem igazán nehéz és élvezetes volt, bár viszonylag kevés akadó van a tóban a tökleveles igazán megnehezíti a horgász dolgát. Csodás élmény viszont a tiszta vízben akár egy méterre a felszín alatt küzdeni látni az életerős, egészséges pontyokat.  Napi szinten egy két kapás jelentkezett csak főleg az édes és a magos etetésről.  Egy távolabbi nádas tövében figyeltünk fel ívó halakra, így ide áthelyeztem az addig hallgató szereléket. Ez a hely több szép példányt adott, köztük a túra halát is. A legfogósabbnak a wild strawberry bojli bizonyult, illetve a carp secret&black protein balance bojli. Bár az ívási időbe belenyúltunk, szép erős halakat és csodálaos élményeket adott a tó.

 

 Kerner Zalán

 

 

Zalaszentmihályi beszámoló